Forrás: Mfor
Lényegesen egyszerűbb lesz egyéni vállalkozóvá válni év végétől; az igény elektronikus beküldése után akár 2-5 perccel később már megkezdheti tevékenységét az egyéni vállalkozó - ismertette a kormány által elfogadott törvényjavaslatot Draskovics Tibor igazságügyi miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón.
Kifejtette: eddig az egyéni vállalkozóknak tevékenységük engedélyezéséhez a lakóhely, székhely szerinti jegyzőtől kellett engedélyt kérni, ez alapján kapta meg a kérelmező a vállalkozói igazolványát. A parlament jóváhagyását követően, december 28-án hatályba lépő jogszabállyal ezt a rendszert az ingyenes elektronikus bejelentés váltja fel.A kérelmező megadja személyes adatait és megjelöli a kívánt tevékenységet, a rendszer pedig néhány percen belül beszerzi a szükséges adószámot és más azonosítókat, ellenőrzi az adatokat. Ha minden rendben van, akár 2-5 perc múlva értesítik a vállalkozót, aki külön igazolvány kiváltása nélkül azonnal megkezdheti tevékenységét. Aki igényli, az továbbra is kiválthatja a vállalkozói igazolványt, ami azonban nem ingyenes - fűzte hozzá.
Az elektronikus engedélykérelem kitöltéséhez egy internetes portálon kapnak segítséget a vállalkozók.
A javaslat foglalkozik az egyéni cégre vonatkozó szabályokkal is, amelyet csak egyéni vállalkozók hozhatnak létre korlátozott, vagy korlátlan felelősséggel. Ezzel teljessé vált a gazdasági tevékenységet folytatók szabályozása - hangsúlyozta a miniszter.


